|
PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK |
Pasarét, 2011. július 28. Horváth Géza |
HOGYAN VIGASZTALUNK
Alapige: Jób 16,2
... Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
Imádkozzunk!
Hálaadással magasztalunk, mennyei Édesatyánk, hogy odafordulhatunk hozzád, dicsérhetünk és magasztalhatjuk a te háromszor szent nevedet.
Köszönjük a mai napot. Áldunk, hogy ideérkezhettünk a munkából vagy az otthonunkból, feladatainkból, küzdelmeinkből, harcainkból. Áldunk, hogy elcsendesedhetünk előtted ezen az estén is.
Köszönjük, hogy te vagy nékünk, Úr Jézus Krisztus, az őriző pásztorunk - ahogy az énekben énekeltük. Minden bánatunkban, keserűségünkben, bajunkban oltalmunk és erősségünk.
Kérünk, adj nekünk ma is nyitott szívet igéd előtt és ne legyen semmi gát, kegyelmed mit ne törne át. Vigaszoddal térj kegyesen beteg szívemhez, hozzád térő gyermekednek, Atyám, kegyelmezz.
Ámen.
Igehirdetés
Bocsánat, hogy kiragadtam ezt az igét, hiszen így elég vádlón vagy szemrehányóan hangzik. Mégis annyira erre az igére fogunk most figyelni, amikor Jób azt mondja a barátainak, akik elmennek hozzá, hogy vigasztalják (bár lehet, hogy inkább ne jöttek volna): "Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!"
Ebből az igéből azt kaptam, hogy ma beszéljünk arról, hogyan tudunk vigasztalni. Milyen a mi vigasztalásunk, amikor mások felé fordulunk sokszor szeretettel, de néha szeretetlenül. Nemhogy vigasztalunk, hanem még inkább elkeserítjük azt, akit egyébként vigasztalni szeretnénk.
Hogy mennyire sokféleképpen tudunk vigasztalni, régről eszembe jut egy kedves asszony, aki úgy vigasztalta a családot, ahonnan valakit elvitt a mentő: jól nézzétek meg anyátokat, mert utoljára látjátok.
Egy haláleset alkalmából jön hozzám ugyanez a kedves asszony: halála előtt két nappal találkoztam vele és mondtam neki: olyan rosszul nézel ki, hogy neked nem sok van hátra.
Sokszor felteszem ezt a kérdést: mi hogyan vigasztalunk? Hogyan és mivel fordulunk hozzájuk? Nézzük meg, mit tanít Isten igéje a vigasztalásról. Jób azt mondja a három barátjának, hogy nem jól vigasztalnak. "Nyomorúságos vigasztalók vagytok ti mindnyájan!"
Hogy milyen fontos erről beszélni, eszembe jutott az a mondat, amikor Jézus azt mondja: "Szegények mindig lesznek veletek". Az is igaz, hogy vigasztalásra szorulók mindig lesznek körülöttünk és velünk. Most ne csak a gyászolókra gondoljunk, ne csak a betegekre, minden embernek szüksége van vigasztalásra.
Azért van szüksége az embernek vigasztalásra, mert Isten nélkül él. Amióta megtörtént a bűneset, azóta minden embert vigasztalni kell. Ott történt meg az, hogy az élet forrásától, a békesség, nyugalom forrásától az ember elszakadt, az ő teremtő Urának és Istenének hátat fordított, és egész életében hordozza ennek a következményét akár személyes életében, családi életében, gyermeknevelésében, betegségében, testében, nyomorúságában, a halál árnyékának a völgyében. Minden embernek szüksége van vigasztalásra és azért van szüksége, mert a Szentírás azt mondja: nyomorult minden ember.
Pál apostol így kiált fel: "Ó, én nyomorult ember!" Ő is nyomorult, mert ő is bűnben fogantatott és ő is bűnben született. Az ember nyomorúsága tehát a bűn. Nem az az ember nyomorúsága, hogy testi fogyatékai vannak, nem az az ember nyomorúsága, hogy valami nem történik jól az életében, amit vár, amit képzel, nem válik valóra, hanem az, hogy bűnben él, és ennek a következményeit hordozza.
Jób barátai nem jó vigasztalók. De ami Isten igéjéből felénk árad, az három nagy örömhír.
Az egyik: Istent megindítja az ember nyomorúsága. Többször olvassuk a Bibliában, hogy a mi Urunk szánja az embert. Jézus Krisztus megszánta a sokaságot. Megszánta a betegeket, a nyomorúságban élőket. Olyan Istenünk van, aki nem közömbös a nyomorúságunk iránt. A Szentírás azt tanítja, hogy Isten szeretne vigasztalni bennünket, és ebben a szolgálatban pedig felhasználja az Ő gyermekeit.
Bizonyára ismerős az az ige az Ézsaiás könyvéből, amikor Isten azt mondja Ézsaiásnak: "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet." Az ézsaiási kor arra vonatkozott, amikor a népet Isten készíti arra, hogy az elfordulásnak, a bűnnek megvan a büntetése, és el kell menniük a babiloni fogságba. Amikor Isten ezt előrevetíti, már azt mondja: "Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet." És Ézsaiásnak, Jeremiásnak nagy feladata lesz az, hogy ezt a népet vigasztalja.
Három dologgal vigasztalta Isten az Ő népét.
Először azzal, hogy a fogságban is Ő az Úr egészen a föld végső határáig. Minden felett Ő az Isten, nem mennek ki az Ő kezéből, nem futnak ki a hatalma alól.
A másik, amivel Isten a népet vigasztalta, Jeremiásnál olvassuk, hogy éljenek olyan életet, hogy a fogságban is legyenek Isten szövetséges népe. Legyenek céljaik. Jeremiás azt mondja a népnek, hogy ültessetek fákat, szülessenek gyermekeitek és munkálkodjatok a városnak a jólétén, amelybe fogságba helyeztelek, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek. Nem kell keseregni, csüggedni, sírni, nem kell hallgatni - lehet munkálkodni, lehet áldássá lenni ott is, mint Isten gyermeke.
Ilyen volt például Dániel is. Ő komolyan vette, hogy ha már fogságban van, akkor legyen áldássá annak a pogány népnek a számára, és ragyogtassa az Isten szeretetét, a hitét. Hadd lássák, hogyan imádkozik, hogyan bízik az ő szeretett Istenében.
A harmadik az: hogy nem fog ez örökké tartani. Nem tartja haragját örökké, nem feddődik minduntalan. Isten határt szab a szenvedésüknek, a fogságnak - ennek a nagy nyomorúságnak. Ez volt ott és akkor a nagy vigasztalás: Isten az idegen földön is Úr. Éljenek az Ő gyermekeiként ott is, ha lehetséges (mert ez nem mindig sikerült). Isten tartja kezében a dolgokat. Véget vet a fogságnak és vége lesz a nyomorúságnak.
Ki tud tehát vigasztalni másokat? Az, aki maga is megvigasztalt ember. Például: Amerikáról csak az tud beszélni másoknak, aki jár Amerikában. Mert hiába mondaná: ezt olvastam könyvben, ezt láttam egy filmen, de aki ott járt, az tud beszélni róla. Aki átélte Isten szabadítását, aki Isten gyermeke lett az Ő kegyelméből Jézusért, az megvigasztalt ember, és így másokat is tud vigasztalni.
A 2Korinthus 1,34-ben olvassuk azt a nagyon fontos igét ebben a kérdésben: "Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket." Tehát először engem vigasztalt meg.
Tudjuk a Heidelbergi Káté kérdés-feleletéből, hogy mi a mi igazi vigasztalásunk, mi az Isten gyermekének az igazi vigasza? Az, hogy testestől-lelkestől, mind életemben, mind halálomban, nem a magamé, hanem az én hűséges Megváltómnak, Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki az Ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett, és az ördög minden hatalmából megszabadított, és úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül egy hajszál sem eshetik le a fejemről, sőt inkább minden az én üdvösségemre kell, hogy szolgáljon.
Ez a mi igazi vigasztalásunk, hogy az ördög terhes fogságából híven feloldozott, a bűnnek kemény igájából szabadságra hozott. Az az igazán megvigasztalt ember, aki tudja, hogy ha itt időnk lejár, ott az Úr Jézus Krisztusnál - mondja az egyik énekünk - vár egy elkészített mennyei otthon. Élő reménységünk van. Ez az igazán megvigasztalt ember.
És miért vigasztal meg bennünket, a mi Urunk? Nemcsak azért, hogy megvigasztalt ember legyek, életem legyen, sőt bőségben legyek, hanem azért, hogy én is vigasztalni tudjak másokat. Megvigasztalt minket minden nyomorúságunkban. De miért? Hogy mi is megvigasztalhassunk másokat, bármely nyomorúságba esteket. Ne csak áldott életet éljünk ezen a földön, hanem áldássá legyünk mások számára, akiknek szükségük van vigasztalásra.
És itt jön az a kérdés: mivel vigasztaljunk? Mivel tudunk vigasztalni? Azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Tehát Isten megmondja, mivel tudunk vigasztalni másokat: azzal, amivel engem is megvigasztalt.
Nem tudjuk, Jób barátai mennyire voltak megvigasztalt emberek. De azt tudjuk, hogy mivel vigasztalták Jóbot. Azzal vigasztalták, ami az ő bölcsességükből kitelt, ami az ő látásuk volt. Próbálják azt erőltetni, hogy Jób biztos valami nagy bűnt követett el, ezért van rajta Isten büntetése. Jób kifakad, és azt mondja: jaj, de nyomorúságos vigasztalók vagytok! Bárcsak az én helyemben lennétek! Nem vagytok az én helyemben, ti nem tudjátok, mi ez. Nem hat el ez a vigasztalás Jób szívéig. Nem hatja át Jóbnak az életét.
Vegyük komolyan, hogy mivel is tudunk mi vigasztalni. Mivel kell, hogy vigasztaljon az Isten gyermeke. Azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Nem akármivel. Nem akárhogyan. Csak azzal, amivel Isten engem is megvigasztalt.
Az 1Thesszalonika 4-ben olvasunk egy fontos igét, amikor arról szól Pál apostol, hogy majd a halottak hogyan támadnak fel. Először akik a Krisztusban elhunytak, és majd folytatja: majd ha az Úr megjelenik, a hívők mindannyian elragadtatnak, és az Úrral lesznek. És az utolsó mondat így hangzik: "Vigasztaljátok egymást ezekkel az igékkel."
Sokszor megdöbbent, hogy a vigasztalás milyen megszokottá válik. Olyan ridegen tudják mondani az emberek, ha valakinek gyásza van: őszinte részvétem - és mennek tovább. Semmi melegség, semmi erő nincs benne. Ezzel kellene vigasztalnunk másokat?
Többször tapasztaltam a kórházi betegeknél, hogy hamis illúziókkal vigasztalják őket. Hazugság az, amikor valaki azt mondja a betegnek: fogsz te még táncolni az unokád esküvőjén - pedig szegény alig él.
Egy lelkipásztor mondta el: ment egy nagyon beteg valakit meglátogatni, akinek már a napjai is ki voltak szabva. Az ajtóban hallja, hogy a beteg barátja vigasztalja ezekkel a szavakkal: fogsz te még jókat enni, nevetni, táncolni. Amikor a lelkész belép, a barát jön ki és azt mondja: ó, ne menjen tiszteletes Úr, nincs már itt kivel beszélni. - Nincs kivel beszélni, de ő még elmondja a hazugságokat.
A Bibliában mit jelent ez a szó: vigasztalni? Az Ószövetségben a jelentése ennek a szónak az: az egyensúlyt vesztett embert visszahelyezni az egyensúlyába és abban megtartani. Tulajdonképpen ki szorul vigasztalásra? Aki kibillent az egyensúlyából, aki megingott. Megingott a hite, reménysége, az élete - de a vigasztalás visszahelyezést jelent az egyensúlyba.
Egy adventi énekünk jut eszembe, amely Jézus Krisztusról úgy beszél, mint aki elvesztett jussunkba és igazságunkba visszahelyezi. Ez volt a bűneset, hogy az ember kibillent ebből az egyensúlyból, és azóta is csak billeg hol ide, hol oda. Úgy hajlik, mint a nád, mert abból a stabil egyensúlyból, amit az élő Istennel való közösség jelentett neki, kiesett. Vissza kell helyezni abba. És ki képes visszahelyezni abba? Jézus Krisztus. Ezért a vigasztalás azt jelenti: Jézus Krisztusról beszélek valakinek. Nem a magam bölcsességét, élettapasztalatát adom, nem hamis illúziókkal táplálom, hanem beszélek neki Jézus Krisztusról, mert Ő az Ige. Vigasztaljátok egymást ezekkel az igékkel. Az igével kell vigasztalni másokat.
Az Újszövetségben pedig ez a szó, vigasztalni, azt jelenti: magához hívni. Jézus Krisztus hogy vigasztalta az embereket? Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, terheket hordoztok, kibillentetek ebből a lelki egyensúlyból, és én nyugalmat adok nektek. Az újszövetségi vigasztalás tehát azt jelenti, hogy magához hív Jézus Krisztus.
Erre egy kis példa, amit sokan átélünk, az, amikor a gyermek odaszalad az édesanyjához. Elesett, lehorzsolta a térdét, fáj. Elkezd vérezni, kétségbeesik. Mit csinál? Nem az orvosi rendelőbe szalad, hanem az édesanyjához, és belebújik az ölébe. Mert neki az a vigasztalás, ha az édesanyja megsimogatja, ölébe veszi. Szipog még, alig tud beszélni, de már megvigasztalódott, mert az édesanyja megölelte.
Az Újszövetségben ezt jelenti a vigasztalás, hogy magához hív Jézus Krisztus. Azt mondja: gyere hozzám. Aki vigasztalásra szorul, annak ez egy hatalmas üzenet. Sokan mennek a kocsmákba, mert azt gondolják, hogy két sört megisznak, vagy pálinkát, akkor megvigasztalódnak. Vagy valamilyen hobbit keresnek maguknak. - Akiknek vigasztalásra van szükségük, azoknak Jézus Krisztushoz kell menniük. Őbenne kell keresni a vigasztalást, mert Ő a mi vigaszunk, Ő a vigasztalónk. Ő gondoskodik arról, hogy helyre tegyen bennünket, helyre állítson bennünket.
Fontos, hogy akinek vigasztalásra van szüksége, jöjjön az Úr Jézushoz, aki pedig vigasztalni akar, az pedig vigyen az Úr Jézushoz másokat. Fogja kézen és mondja neki: tudok egy helyet, ahol van vigasztalás, mert én nem tudlak megvigasztalni, nem tudok neked mit mondani. De van, aki tud mit mondani és szeret téged. - Ez a vigasztalás.
Feltehetjük a kérdést végül: a hívő embernek is van szüksége vigasztalásra vagy csak a hitetleneknek van szükségük? A hívő embert is kell vigasztalni. Például egy családban, ahol a házaspár hitben járt, meghalt az édesapa, és a temetés után mondtam nekik: vigasztaljon benneteket Isten szeretete. A válasz ez volt: köszönjük, már megvigasztalt. Miért? Mert tudták, hogy az édesapa hova ment. Tudták, hogy Jézus Krisztus már földi életében vigasztalta: ne nyugtalankodjék a ti szívetek, bár minden okotok megvan rá, mert az én Atyám házában sok hajlék van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. Le van foglalva a helyem a mennyben. És ők ezzel megvigasztalódtak, hogy igazat adtak Isten igéjének. Amit ígért, az már készen áll. A túlsó parton Jézusod áll. Várja az övéit, hogy bevigye a mennyei hajlékba.
Hívő testvérek kórházba mentek egy hívő testvért meglátogatni. Látogatásuk után azt kérdeztem, hogy volt az egész, miről tudtak beszélni és azt mondták: bementünk vigasztalni őt, és az történt: ő vigasztalt bennünket. Lehet, hogy ezt többen átélték már, hogy elmennek valakihez, de az annyira erős a hitben és reménységben, hogy nem őt kell vigasztalni, hanem ő alkalmas arra, hogy azokat vigasztalja, akik bementek hozzá. Mi azt hisszük, szüksége van vigasztalásra, lehet, hogy sokszor így is van, de kiderül, hogy még ő tud másokat vigasztalni, mert szívének belső állapotát, lelki állapotát nem befolyásolta az ő külső helyzete.
Valaki elmondta, hogy benn a kórházban, minden este elővették a napi igét, és az énekeskönyvből is énekeltek minden este. És a kórházban biztos, hogy találtak hívőket, és minden este összegyűltek. Miközben énekeltek, magukat is vigasztalták, "mert aki víg énekünket hallja, szent reménység sugallja, mit ajkunk énekel". És lehettek Isten gyermekei vigasztalók nyomorúságban levő emberek között a kórházban. Isten felhasználta őket a vigasztalás szolgálatában.
Végül hadd mondjak el a Bibliából még egy vigasztalást. Amikor a feltámadott Úr Jézus Krisztus odamegy Mária Magdalénához, és annyit kérdez tőle: "Asszony, miért sírsz?" Milyen csodálatosan lehajol ehhez az asszonyhoz, aki ott el van keseredve, "mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették." Minden olyan kilátástalan neki. És Jézus Krisztus odahajol és ennyit kérdez: Miért sírsz?
Jó lenne, ha megtanulnánk, hogyan vigasztaljunk. Sok vigasztalásra szoruló ember van. Mostanában sok a félelmetes hír is a médiákban: tömegbalesetek vannak, katasztrófák, gyilkosságok. És sokszor van a híradás végén, hogy azokkal, akik ezt átélték, vagy érintettek, mint szülők vagy szomszédok, pszichológusok foglalkoznak, hogy ezt fel tudják dolgozni.
Eszembe jut, hogy jó lenne, ha lennének ott Isten gyermekei és vigasztalni tudnának. El tudnák mondani, hogy mi az igazság, hogy ki az igazság, ki az út és ki az élet, és csak nála lehet a szívünk megvigasztalt szív és élet. Akik viszont megvigasztalódtak, és tudják, hogy életük az Úr kezében van, és Jézus Krisztus eleget tett minden bűnükért és megváltotta őket, vigasztaljunk másokat azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal minket. Ne nyomorúságos vigasztalók legyünk, hanem áldott vigasztalók, akik azt tudják továbbadni, amit Isten Szentlelke és szeretete rájuk bíz.
Imádkozzunk!
Úr Jézus Krisztus, valóban sok nyomorúság van körülöttünk. Megrémülünk sokszor attól, amiket hallunk: betegség, még a fiatalok között is, problémák, tragédiák. Sok vigasztalásra szoruló ember van körülöttünk.
Kérünk, tégy alkalmassá bennünket arra, hogy vigasztaljunk. Hogy mi is hintsünk az éjbe sugárt, hogy ott, ahol nagy a sötétség, vigyük a te fényedet. Ott, ahol nagy a szeretetlenség, oda vigyük a te szeretetedet. Ahol reménytelenség van és csüggedés, oda vigyük a reménységet. Mutasd meg, hogyan kell vigasztalnunk valakit egy mosollyal, simogatással, az igével vagy más segítséggel.
Kérünk, indíts bennünket arra, hogy értelmes, bölcs vigasztalók lehessünk ebben a világban, hogy közvetíteni tudjuk a te szeretetedet, amellyel hívsz magadhoz.
Köszönjük, hogy az a megvigasztalás, ha téged talál meg valaki, mert akkor lesz az élete igazán helyreállított élet.
Kérünk, ha ezt megtetted, tarts is meg bennünket, örökkévaló Istenünk, ebben a lelki stabilitásban, a veled való imádságos közösségben. Kérünk mindazokért, akik a gyülekezetükben is nyomorúságban vannak, könyörülj meg rajtunk, Urunk.
Kérünk azokért, akik még nem ismernek téged, hogy mutasd meg, hol van a forrás, hol van a kegyelemnek kiapadhatatlan bőséges forrása. Kérünk a hitben járókért, de talán megroskadtak, állíts melléjük olyanokat, akik mutatják az utat nekik.
Kérünk minden nyomorúságban lévőkért. Áldd meg a holnapi napot. Kérünk azokért, akik csendeshéten vannak. Adj élő üzenetet, megerősödést, megújulást, megtéréseket, Urunk. És kérünk minden lelki táborért, a munkába menőkért, őrizd őket, és pihentesd szabadságon levőket, Urunk.
Köszönjük, hogy éjszakánkat is rád bízhatjuk. Kérünk, őrizz meg bennünket, és a holnapi napra is virrassz fel, Urunk. Hadd cselekedjük azt, ami kedves majd a te szemeid előtt.
Ámen.