PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK

Pasarét, 2011. február 27. (vasárnap) Horváth Géza

ÍTÉLET ÉS KEGYELEM

Alapige: 4Móz 15,32-36

---

Imádkozzunk!

Felséges Urunk, Édesatyánk Jézus Krisztusban, nem érdemeljük meg, hogy eléd jöjjünk. Semmi érdemünk nincs, mégis nagy hálaadással köszönjük a te nagy irgalmadat, szeretetedet, hűségedet, mindennap meg-megújuló irántunk való kegyelmedet.

Köszönjük, hogy Jézus Krisztus felhatalmazása alapján jöhetünk eléd, hiszen tudjuk, hogy aki hozzád jön, semmiképpen ki nem veted. Engedd meg, hogy szívünk bűnbánatával, alázattal jöjjünk eléd, hódolva neked, gyönyörködve benned.

Köszönjük, hogy igét készítettél erre a mai vasárnapra is a számunkra. Olyan sok minden történik velünk egy hét alatt, meg bennünk és körülöttünk is. Elfáradunk ennek a világnak a zaján. Érnek bennünket bántások, gonoszkodások, vádaskodások. Sebeket okozunk másoknak, meg okoznak nekünk is. Úgy ahogy az énekben van, ami olyan sokszor igaz: mi mást, más minket öl. Éppen ezért vagyunk hálásak, hogy megnyitod most számunkra mennyei kincsestáradat.

Köszönjük, hogy igéd vidámságot és szívbeli örömet szerezhet nekünk, mert bár ítélet van benne, de mögötte ott van a te drága kegyelmed is.

Hadd köszönjük meg, hogy idejöhettünk ilyen sokan. Köszönjük, hogy kérhetünk tőled nyitott fület, szívet, engedelmes lelket. Hadd tudjon ráhangolódni a te igédre igehirdető és igehallgatók egyaránt, Urunk.

Kérünk, hogy amit mondasz itt nekünk, hadd lehessünk annak majd a következő héten továbbadói. A világ fiai olyan sóvárogva várják az Isten fiait, akik örömhírt, békességet, szeretetet hirdetnek nekik, akik reád mutatnak, rólad tesznek bizonyságot. Köszönjük, hogy erre is fel akarsz készíteni bennünket az ilyen vasárnapi alkalmakon.

Kérünk, szenteld a mi alkalmunkat istentiszteletté, készíts bennünket a te asztalodhoz, Urunk, készíts bennünket az úrvacsoravételre is. Áldunk téged minden hűségedért. Köszönjük, hogy így lehetünk most együtt.

A te áldásoddal végy körül bennünket, szenteld meg szívünket, készíts neved imádására, magasztalására. Jézus Krisztusért, a mi Urunkért kérünk, hallgass meg bennünket.

Ámen.

---

Igehirdetés

Olyan nagy hála volt a szívemben, amikor Isten ezt az ószövetségi igét úgy adja ma gyülekezetünk közösségének, hogy éppen úrvacsora is van. Mert ezt az ítéletes történetet úgy lehet hirdetni, hogy szemünk előtt van a megbocsátó szeretet jelképe is, a terített úrasztala.

Lehet, hogy valaki felkapja a fejét és csodálkozik ezen a történeten. Egy ember kimegy fát szedegetni nyugalom napján, rajtakapják, odacitálják Mózes, Áron és a nép közössége elé. Megvárják, vajon milyen büntetést érdemel. Isten szigorú büntetése pedig az: halállal kell lakolnia. Vigyék ki a táboron kívülre és kövezzék ott meg. Így is tesznek, kiviszik a táboron kívülre és megkövezik.

Lehet, hogy mivel bennünk egy kis jogász veszett el (bár lehet, hogy nagyon jól elveszett bennünk), de azért amikor hallunk egy büntetést akárcsak a televízióban is, hogy valaki mennyit kapott bizonyos cselekedetért, rögtön elkezdjük magunkban ítélni, hogy vajon ez jogos, nem jogos. Kevesebbet kellett volna kapnia, vagy éppen többet. Engedékeny volt a bíróság, vagy éppen keményszívű.

Amikor a Szentírásból is olvasunk ilyen történetet a kemény büntetésről, úgy vagyunk sokszor: reális ez, ilyen nagy büntetés egy embernek? Hát mit csinált ez az ember? Csak fát szedegetett szombatnapon. Ezt éppen észrevették - mert sokan úgy is dolgoztak szombatnapon, hogy nem vették észre. No de ennek nem volt szerencséje, lebukott. Hogy a titkos bűnökkel mi van, az megint más kérdés. Valaki így mondta: lehet bűnözni, csak ne vegyék észre. Ezt az embert rajtakapják, odaviszik a közösség elé, megvárják, hogy Istennek mi a véleménye erről, mit mond az Úr. Ő pedig azt mondja: vigyék ki a táboron kívülre és kövezzék meg.

Két dolgot ne felejtsünk el: az egyik az, hogy a mi emberi elménkben a bűn és a büntetés nem úgy tartozik egybe, mint ahogy Isten fejében, szívében és gondolataiban. Mi a bűnöket osztályozzuk: ez kisebb bűn, az nagyobb bűn, akkor ennek kisebb a büntetése, annak meg nagyobb a büntetése. Isten igéje világosan elénk tárja azt, hogy a bűn az bűn, és a bűnnek zsoldja van, a bűn zsoldja halál. De Isten rögtön hozzáteszi: az Ő kegyelmi ajándéka pedig örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban. (Róm 6,23).

Nézzük meg azért ennek a történetnek, ennek a súlyos ítéletnek az előzményeit is.

Az egész Szentírás azt tárja elénk, hogy Isten soha semmilyen büntetést nem adott és nem helyezett kilátásba úgy, hogy előtte az embert ne figyelmeztette volna. Néhány bibliai példát hadd mondjak rá.

A legalapvetőbb példa az Édenkertben történt, amikor Isten megmondja: egy fának a gyümölcséből ne egyetek, nem ehettek, de ha ezt megszegitek, amely napon abból esztek, bizonnyal meghaltok.

Gondoljunk arra, amikor Jerikónak leomlanak a kőfalai. Isten gondoskodik arról, hogy előtte tizenháromszor járja körül az Ő népe a kőfalakat. Menjenek a papok, vigyék a frigyládát, a szövetség ládáját. Fújják meg a kürtöket, énekeljenek. És ott van egy ember, akit úgy hívnak: Ráháb, s aki felfedezi azt, hogy Isten ítélete következik, de kegyelmes az Úr, és ezért megkéri a követeket, a kémeket, hogy majd ha ez bekövetkezik, én tudom, hogy a ti Istenetek az élő Isten, hozzátok akarok tartozni, vigyetek magatokkal, mentsetek meg engem is, meg az én házam népét is. És megmenekül? Meg.

Isten elhatározza, hogy elpusztítja Ninivét. De mielőtt ez megtörténne, szól az egyik követének, gyermekének és azt mondja: menj el Ninivébe és kiálts ellene. És ebben a kiáltásban ne csak azt mondd el, hogy elpusztul Ninive, hanem előtte mondd azt: még negyven nap. Egyetlen rövid evangelizációs prédikáció: még negyven nap, és elpusztul Ninive.

Vagy mielőtt Isten megengedte volna, hogy az Ő népe fogságba menjen idegen népek igájába, elküldi az Ő prófétáit. Gondoljunk Ézsaiásra, Jeremiásra. Hosszan beszélnek a nép szívére: térjetek meg! Gondoljatok a ti Istenetekre, a ti Uratokra. Miért halnátok meg, Izráel háza? Miért lenne rajtatok büntetés, amikor ott van a kegyelem is. Az élő Istennel való közösségben élhettek.

És Isten minden parancsa úgy hangzik felénk, úgy hangzott régen és ma is úgy hangzik, hogy előtte mindig ott van az Ő büntetést kilátásba helyező, de az Ő kegyelméről bizonyságot tevő szeretet-hangja is.

Amit látnunk kell: Isten nem önmagáért adta a parancsolatokat, hanem az emberért. A mi érdekünkben. Amikor Isten parancsot adott Izráel népének a pusztai vándorlás során, akkor nem azért adta ezt a parancsot, mert Ő önkényúr, mert Ő despota, aki megszabja, mikor, mit csinálhatunk. Az egész parancsolat mögött az van, hogy Isten szereti, óvja, védi a népét. Isten nemcsak óvja, védi a népét a parancsolatokkal, hanem amikor parancsot ad, azzal az a célja, hogy ebbe a bűnbe esett világban elviselhetővé tegye az életet számunkra.

Mert mi a parancsolatok lényege? Jézus Krisztus így foglalta össze: szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, teljes erődből, és szeresd a másik embert, mint magadat.

Hát nem ez teszi az életünket elviselhetővé? Azt hiszem egy hét alatt sok bántást kapunk, sok támadást vagy meg nem értést, és Isten azt akarja, hogy amikor vele ilyen szeretetkapcsolatban vagyunk, amikor a másik emberrel ilyen szeretetkapcsolatban vagyunk, akkor az élet elviselhető legyen. Hát nem akkor van komfortérzetünk?

Sokszor úgy érzem, hogy amikor az Úrral való kapcsolatom, beszélő viszonyom jó, amikor emberek körülvesznek és van köztünk szeretetkapcsolat, akkor repülni, szárnyalni tudna az ember. Sok mindent félretesz, sok minden nem érdekes, de ha ez a kettő rendben van, akkor ezen a bűnös földön elviselhető az élet. Nem is csak elviselhető az élet, hanem szép. Áldott az élet. Az Úrral való meg az egymással való kapcsolat. Ezt szabályozzák a parancsolatok. Ebben akar Isten bennünket járatni. És ez a parancs érvényben van.

Sokszor kellett olvasnom jogszabályokat. Amikor egy jogszabály megjelenik, az is ott van: hatályba lép ekkor és ekkor, és amikor hatályba lép, akkor érvényét veszti ez és ez a paragrafus.

Ezek a parancsolatok örök érvényűek, Isten nem vonta vissza. Érvényesek - olvastuk az igében - attól a naptól kezdve, amikor adta Isten, mind a mai napig. Jézus Krisztus pedig úgy tanított bennünket, hogy Ő nem törli el a parancsokat, hanem betölti. A Törvényből semmi nem vész el, hanem az Ő golgotai kereszthalálára való tekintettel ezeket a parancsolatokat ugyanúgy érvényben tartja, de az Ő engesztelő áldozatának a fényében.

Jézus Krisztus feltámadása óta számunkra a nyugalom napja már nem a szombat, hanem a vasárnap. Az első keresztyének is a vasárnapot ünnepelték, mert minden vasárnap azt ünnepelték, hogy Jézus feltámadt. Feltámadt a mi életünk, él és uralkodik.

Nézzük meg a Szentírásból, hogy mi is a nyugalom napja. Mit tanít erről a Biblia. Két nagyon fontos igehelyet szeretnék felolvasni.

Az egyik 2Móz 31,13-17. fejezetében van megírva: "Tartsátok meg szombatjaimat, mert jel ez köztem és köztetek nemzedékről nemzedékre. Így tudjátok meg, hogy én, az Úr vagyok a megszentelőtök. Tartsátok meg a szombatot, tartsátok szentnek! Meg kell halnia annak, aki megszentségteleníti. Ki kell irtani népe közül azt az embert, aki valamilyen munkát végez azon. Hat napon át végezzék munkájukat, de a hetedik nap a teljes nyugalom napja, szent az az Úr előtt. Meg kell halnia annak, aki valamilyen munkát végez a szombat napján. Tartsák meg Izráel fiai a szombatot, tegyék a nyugalom napjává nemzedékről nemzedékre örök szövetségül. Örök jel ez köztem és Izráel fiai között. Mert hat nap alatt alkotta meg az Úr az eget és a földet, a hetedik napon pedig megnyugodott és megpihent."

A másik fontos ige az 5Móz 5,13-15: "Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az Úrnak a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se szolgád, se szolgálód, se ökröd, se szamarad és semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan! Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Úr, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az Úr, hogy tartsd meg a nyugalom napját."

Két utalást találunk tehát, ami ok arra, hogy legyen egy olyan nap a héten, amikor testileg és lelkileg megpihenünk. Az egyik, hogy Isten hat napon át teremtette a mennyet és a földet - ezt általában szokták tudni. A másik az, amit kevésbé veszünk figyelembe. Amikor Isten azt mondja: azért, mert Egyiptomból kihoztalak hatalmas kézzel és kinyújtott karral.

Hogyan lehet összefoglalni ezt a két igét? Azért, mert a szombatnap azt jelenti a te számodra, hogy teremtő, gondviselő és szabadító Istened van, és erről ne feledkezz el, erről emlékezz meg. Teremtő Istened van, aki úgy teremtett mindent, hogy a végén azt mondta: a tied. Belehelyezte az embert abba, amit megteremtett. Amit az ember nem magának készített, nem magának csinált, nem magának hozott létre, hanem ajándékba kapta azt. Úgy helyezte bele Isten az első emberpárt: tessék, ez ajándék. Most csak az a dolgod, hogy nézz a jövőbe, műveld és őrizd azt. Reád bízom.

A másik ige meg arról szól: kihoztalak téged Egyiptom házából. Rabszolga voltál. Dolgoztál, mint egy állat. De emlékezzél arra, hogy én megszabadítottalak téged a kényszermunka rabságából is.

Két olyan tény, amit az ember nem hagyhat büntetlenül figyelmen kívül. Nem hagyhat úgy figyelmen kívül, hogy ez ne sértse Isten szentségét és az Ő felségét.

Valaki kiment fát szedegetni. Gondoskodni akart a tüzelőjéről vagy valamit főzni akart. A nyugalom napja azt jelenti: Isten gondoskodik rólad. A nyugalom napja azt jelenti: bízd magadat Őreá. Kihagyhatsz nyugodtan egy napot, mert olyan Isten van, aki gondoskodik rólad.

Ez volt a jelentése annak is, hogy hullott a manna nem hullott a hetedik napon. Isten gondoskodott róluk, hogy azon a napon is legyen mit enniük. Nem hiányzik az. Mert nem veszed figyelembe a te Istenednek a kérését. Amit Isten tett, azon van a hangsúly.

Min van a hangsúly? Azon, hogy Isten könyörült rajtad. Mit akar azzal mondani Isten, hogy szenteld meg a hetedik napot? Azt, hogy te is könyörülj másokon. Emlékezz csak! Az egyiptomi ostorok ott voltak a hátadon, azzal vertek, dolgoztattak titeket. Te a nyugalom napján ne dolgoztass mást, és ne hajts mást.

Ezért van benne: se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, sőt még a te állataid sem. Nem hajthatsz ki te sem mást. Nem lehetnek olyan elvárásaid, azért, mert a te Istened könyörült rajtad, és Egyiptomból kihozott téged. Megszabadított egy hatalmas fogságból. Értsd meg: szabad vagy! Szabad vagy arra, hogy a te Istenednek szenteld ezt a napot, szabad vagy arra, hogy feltöltekezz, hogy pihenj.

Ezzel kifejezed: el tudok szakadni, Uram, nem vagyok rabja a munkámnak, a hobbitelkemnek, ahova lehet, hogy csak vasárnap tudnék kimenni. Nem vagyok rabja a fűnyírásnak, ha azt éppen vasárnap kellene elvégezni, vagy a tanulásnak, mert hétfőn vizsgázom, és fontos lenne az a vasárnap. Nem vagyok rabja, Uram, mert az életemet a kezedbe teszem, és tudom, hogy te olyan csodálatosan viszel engem és áldasz meg, hogy nem ezen múlik, hogy egy nap tanulok, dolgozom, vagy valamilyen munkát csinálok, hanem a te szereteteden, aki teremtettél a szavaddal a semmiből. Kinyújtottad a kezedet és azt mondtad Mózesnek: láttam az én népem nyomorúságát.

Olyan Istenünk van, aki látja a mi nyomorúságunkat. Akinek nem közömbösek a könnyeink, a gyászunk, a betegségünk, a gyengeségünk, a csalódásunk. Akinek nem közömbös a mi elesettségünk, bukásunk. Aki azt mondja: leszállok, hogy megszabadítsam őt.

Igen, erről beszél a nyugalom napja. Arról beszél, hogy valakik rendelkeztek feletted, vigyázz! Emberek rendelkeztek feletted Egyiptomban, s majd, belepusztultál. De ha én rendelkezem feletted? Mit mond Jézus? Az én igám könnyű. Az én terhem gyönyörűséges. Mert mások, emberek csak olyan igát tudnak tenni a nyakadba, amibe belepusztulsz. Én meg olyan igát adok a nyakadba, ami gyönyörűséges, ami könnyű.

A negyedik parancsolat megszentelése arról szól, hogy szombatnapon ezért vagyok hálás. Szombatnapon ezért ujjongok az én Uramnak: Nem mások rendelkeznek felettem, nem mások osztják be az időmet, nem mások szipolyozzák ki a tehetségemet, a munkaerőmet, hanem az én kegyelmes mennyei Uram szabja meg az időmet, osztja be az erőmet, de úgy osztja be, hogy ad közben: állj meg, pihenj meg, ne hajtsd ki magad. Igen, Isten szeretetéről beszél.

Ami nagyon fontos, hogy Isten az embertől nem kíván olyat - mondja a Heidelbergi Káténk -, amit az ember meg ne tehetne. Amikor Isten parancsolatot ad, az mindig kérés, figyelmeztetés, szeretetből jövő ajánlás. De Isten soha nem kér olyat, amit ne tudnánk megtenni, ami kivitelezhetetlen, ami irreális lenne.

A negyedik parancsolat megtartása is teljesen ez a kategória. Miért kellett ennek az embernek kimenni fát szedegetni? Szolgálatom alatt sokakkal találkoztam, akik próbálták megmagyarázni, hogy beláthatjuk, hogy ők nem tudják megszentelni az Úr napját, mert nekik dolgozniuk kell. Sokan fizikai munkát is végeznek. Mások meg más lelki programra hivatkoznak. Ahol én szolgáltam, falun, sokszor előfordult, hogy például szombatig esett az eső, vasárnap kiderült az ég, sütött a nap, és esetleg az időjárás-előrejelzés közölte, hogy hétfőtől megint eső lesz. Ilyenkor sokan mondták: most kell permetezni, mert vége a termésnek, oda a gyümölcs, oda a haszon. Ha szombatig esik az eső, és vasárnap gyönyörű idő van, akkor dolgozni kell.

Eszembe jutott édesapám. Nekünk is volt egy kis gyümölcsösünk, de nem ez volt a megélhetési forrásunk. Gyermekként úgy nőhettem fel, hogy édesapám mindig azt mondta: vasárnap soha nem permetezünk. Akkor se, ha az az egy nap jó, akkor van jó időjárás. Nem permetezünk, mert az az Úr napja. És mi elhisszük, hogy Isten megadja nekünk a lehetőséget meg az alkalmat mindenféle időjárás előrejelzése ellenére is. Vasárnap zúgtak a permetezők, mi meg nyitottuk ki a kaput, és mehettünk templomba. Bizonyságtétel volt ez egy gyermek számára, mint ami akkor én voltam.

És ilyen bizonyságtételre lenne szükség, mert tulajdonképpen ez a történet arról beszél nekünk, hogy amit az egyes ember tesz, az mindig kihat a közösségre is. Isten soha nem az egyes embert nézte - figyeljük meg jól az igében -, hanem a közösséget. Isten az egyes embert úgy nézi, hogy a közösségnek egy tagja. Ha egy ember elmegy fát szedegetni, akkor mit mond a közösség: akkor miért ne mehetnék én is? És akkor elindul egy folyamat. Kimegy egy másik is, harmadik is, és egyszer csak üres az istentiszteleti hely, mert azt mondta: ha ő megteheti, akkor én is. Ennek jelzés értéke van.

Olyanokat is hallok: ó, én az istentiszteletet megnézem otthon a tévében. Bármilyen istentisztelet van, én mind végignézem. Az ilyenek tőlem nem kaptak dicséretet. Ha mindent meghallgatok, bár mi az, az olyan, mintha mindent megeszem, bármi az. Ha éppen egy biciklit hoznak elém, akkor azt eszem meg. Ha éppen mérget hoznak egy flakonban, megiszom, mert mindent megiszom, bármi az.

Nem iszunk és nem eszünk meg mindent. Válogatósok vagyunk - legalábbis az étkezésnél. Isten tiszta igéjét megesszük. Az jöhet.

A másik, amit szoktam mondani: tudod, amíg hallgatod otthon az istentiszteletet, nem vagy ott a sajátodon. Amíg te otthon imádkozol, azt jelenti, hogy nem vagy kíváncsi arra, hogy mit mond Isten a gyülekezetnek. Hogyan vezeti Isten a gyülekezetet. A nyugalom megszentelése két dolgot jelent: testi, lelki pihenést, feltöltekezést.

A múltkor valaki azt mondta: olyan jó a vasárnap, mert abból élünk egy hétig. Jól fogalmazta meg, bár azért ne csak a vasárnapiból éljünk, mert nem azt mondjuk: vasárnap jóllaktam és egész héten nem kell ennem, mert hétfőn kutatjuk: vajon mi van a hűtőben. Vegyük mindennap hozzá a mi mindennapi kenyerünket - de valóban igazat mondott. Mert miért több ez? Azért, mert együtt vagyunk. Azért, mert itt van Isten köztünk, és elmondjuk: gyertek Őt imádni. Aki hirdeti, és aki hallja az igét, adja neki a szívét. Meg jó egymással találkozni.

Ahogy egyre többeket ismerek meg a gyülekezetből, egyre jobban tudom, hogy ki hol, melyik széken szokott ülni. Ha véletlenül nem ott ül, azt hiszem nincs is itt. Jó lenne, ha kialakulna: ahogy ti megismeritek, hol vagyok vasárnap, én is megismerhetném, ki hol ül vagy áll. Mert Isten azt mondta: "ahol ketten vagy hárman összejönnek az én nevemben, én ott vagyok közöttük." Nem azt mondta: ha otthon meghallgatod a műsort. (Nyilván más, ha betegség vagy más akadályozza, hogy valaki eljöjjön.)

Aki megveti ezt a parancsolatot, ezt az Istent veti meg: aki ajándékokat akar nekünk adni, aki meg akar bennünket pihentetni. Régen az szertartás volt, amikor az emberek levették a munkásruhát, megtisztálkodtak, kifényesítették a csizmájukat, mert vasárnap jön. Mert Úr napja jön. Attól még reggel meg kellett etetni az állatokat, mert például a jászlat szétrúgja a tehén, meg vizet kellett adni, de már készültek arra, hogy tisztán, fényes csizmával várják az Úr napját.

Mert ez a lelkület olyan jó, hogy Isten kivesz bennünket egy hajtásból, egy munkából, egy robotból azért, hogy betegyen bennünket az Ő nyugalmába. Ez előképe annak a nagy nyugalomnak, amiről az Újszövetség ír, hogy majd bemegyünk abba nyugalomba, ahol nincs könny, fájdalom, búcsúzás, csak "szép hazám, örök hazám." Amikor Isten népe együtt lesz, és együtt énekeljük Mózes és a Bárány énekét a szabadításról és a szabadító Istenről.

Néhány dolgot még röviden, ami nekem sokat mondott, bár nincs a Bibliában, és ami nincs benne, azt nem fogadjuk el. De azért gondolkozzunk néhány dolgon itt.

Azt olvassuk: ezt az embert rajtakapták. Mit jelent valakit rajtakapni? Talán Dániel története jusson eszünkbe, akit rajtakaptak, hogy imádkozott. De mi előzte azt meg? Az, hogy figyelték, meglesték. Amikor rajtakapták, azt jelentette, hogy viszik oda a király elé és ítélkezzen felette, és mondja el, hogy mit érdemel ez a bűnös. És akik rajtakapták, azok mit kerestek ott kinn? Mert ez fát szedegetett, ez bűnös. De akik rajtakapták, ők sem a gyülekezet előtt voltak, hanem oda vitték ezt a bűnöst. Ők mit kerestek ott kinn? Gondolkozzunk el azon, vajon bennük nem volt egy ilyen: na, kapjuk rajta.

Van nekünk egy újszövetségi hasonló történetünk is, amikor valakit rajtakapnak és viszik Jézushoz: Mester, ezt az asszonyt tetten kaptuk, mert házasságtörő. Valószínűleg ott is ez történt: már figyelték hetek vagy hónapok óta, utána mentek, és egyszer csak lecsaptak rá. Tetten kapták. Jézus Krisztus mit mondott erre? És aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ. És aztán szépen elmennek.

Nem úgy van, hogy valakinek kiderül a bűne, azt elítéljük, valakinek meg titkon marad, mert ő csak rajtakapta, jót tett, mert ő Isten törvényét végrehajtja. Hogy emögött van-e indulat, van-e irigység, rágalmazás, vagy az: lám, én különb vagyok... Én nem szedegettem a fát, és csak odacitálom a bűnöst. Jézus Krisztus azt mondja: az is bűnös.

Világosan lássuk ebből az igéből, hogy az is bűnös, nincs különbség. Valakit tetten érnek, valaki lebukik, valaki nem. Mi erre vagyunk képesek. Arra, hogy Istennek parancsát, kérését megszegjük. Hogy a mi bennünket szerető, nekünk ajándékokat készítő Istenünktől elforduljunk.

Befejezésül hadd mondjak egy nagy örömhírt. Mivel fejeződik be ez a történet? Azzal, hogy vigyék ki a táboron kívülre és kövezzék meg. Bűnt követett el, jöjjön az ítélet. De csak a történet fejeződik ezzel be, de nem itt fejeződik be a Bibliánk. A Bibliánk ott fejeződik be, hogy Isten ugyan igazságos - így mondja a Heidelbergi Káténk -, és eleget kell tenni annak, aki elkövette a bűnt, Isten nem változtatja meg az Ő ítéletét (nem tudom, itt miért kérdezik meg: Uram, most mit csináljunk, mikor Isten megmondta a 2Mózesben, hogy meg kell halnia, de lehet, hogy azt hiszik, most nem olyan szigorú Isten), de megváltoztatta azt, akin az ítéletet végrehajtja. Ezért jó, hogy most úrvacsora van, mert a szemünk elé teszi ezt a mi Urunk. Erre emlékeztet bennünket.

A Heidelbergi Káténkban így kezdődik az úrvacsoráról szóló tanítás: Mi módon emlékeztet téged és tesz bizonyossá az Úr szent vacsorája afelől, hogy Jézus Krisztusnak a keresztfán történt egyetlenegy áldozatában és minden Ő javaiban neked is részen van? Így, hogy meglátjuk azt: Isten végrehajtotta az ítéletet, de nem rajtunk, hanem valakin. Valakit szintén kivittek a táboron vagy városon kívülre, a Golgotára, felemelték a keresztet, rászögezték azért, mert Isten igazságos, és az Ő büntetésének vagy nekünk, vagy valakinek eleget kell tenni. Mivel azt akarta Isten, hogy mi éljünk, és üdvösségünk legyen, ezért az Ő Fiára vetette a mi vétkeinket.

A hatvanadik kérdés azt mondja a Kátéban, hogy Isten minden parancsa ellen vétkeztem, és azoknak soha egyikét nem tudtam megtartani - de hadd beszéljen nekünk ítélet helyett a mi Urunk kegyelemről, mert az ítéletet végrehajtotta valakin: Jézus Krisztus engesztelő áldozat a mi bűneinkért. Mindegy, hogy mit követtél el, mindegy, milyen mélyen voltál.

Egyszer jött valaki hozzám néhány évvel ezelőtt és életének nagyon súlyos, negyven évvel ezelőtti bűnét mondta el. Negyven éve nyomja a lelkét. Mindegy. El lehetett neki mondani, és el lehet neked is mondani: Jézus Krisztusnak a vére megtisztít minket minden bűntől. Nem kell meghalni.

Hadd mondjak el egy történetet. Pápuák között szolgált misszionárius volt nálunk néhány évvel ezelőtt. Bizonyságot tett. Elmondta, hogy pápuáéknál az volt a szokás, mielőtt még az evangéliumot megismerték volna, hogy amikor a férfi meghalt, akkor az íja húrjával megfojtották a feleséget a közösség tagjai, hogy együtt temessék el őket. Ne szenvedjen az özvegyi nagy nyomorúságban. Jobb, ha egyszerre, egy költséggel eltemetik őket. Amikor eljutott a Jézus Krisztusról szóló örömhír hozzájuk, akkor ez megváltozott. A közösség tagjai meglátták, hogy ez nem jó, nem öljük meg az asszonyokat. Jöttek az asszonyok dalolva, ujjongva és azt énekelték: nem kell meghalnunk. Szerették a férjüket, de hogy rögtön meghaljanak...

Amikor én is felemelem a kelyhet, amikor kezembe veszem a kenyeret, mindig az jut eszembe: Uram, nem kell meghalnom. Erről szól az evangélium. Ez a te örömhíred. Valaki eltörölte az ellenünk szóló kézírást, felvitte testében a fára, oda van szegezve az én adóslevelem, az én tartozásom a keresztre, és ezért szabad vagyok. Ebből a szabadságból az is következik: szeretem az én Uramat, igyekszem megtartani az Ő parancsolatait, mert azok nem nehezek.

Mielőtt imádkoznánk, énekeljük a 696. éneket:

Véred lelkem ára, Úr Jézus,
Még sincs benne hála, Úr Jézus,
Jaj, ne hagyd magára, sorsára, Úr Jézus!

Jaj, de messze mentem, Úr Jézus,
Bűn tövise bennem, Úr Jézus,
Segíts visszatérnem, jöjj értem, Úr Jézus!

Bűneim, ki szánod, Úr Jézus,
Légy örökre áldott, Úr Jézus,
Mert kereszthalálod megváltott, Úr Jézus!

---

Imádkozzunk!

Köszönjük, Urunk, hogy igaz, amit az előbb énekeltünk, hogy már eljöttél értünk, testet öltöttél, engedelmes voltál halálig, mégpedig a keresztfának haláláig. Köszönjük, hogy ez a mi nagy lehetőségünk, hogy visszatérhetünk az Atyához, az atyai hajlék drága melegébe, áldott voltába.

Köszönjük hálaadással, hogy erről szól az egész Biblia, ezt adja elénk az egész Törvény. Köszönjük, hogy a Törvény után jön a kegyelem. Köszönjük, hogy mindennél nagyobb vagy, Úr Jézus.

Áldunk téged kereszthalálodért, szabadításodért, és köszönjük, hogy benned lehet ma is mindent meglelni a hívő embernek.

Kérünk, hadd járjunk a te igazságodban. Segíts, hogy parancsaidat megtartsuk, hadd éljünk a tetszésedre, hadd tudjál bennünk is, ha nem is gyönyörködni, de hadd tudjad azt mondani, mint Jóbra: igaz, istenfélő, bűngyűlölő.

Kérünk, Urunk, vezess bennünket a jövő hét napjaiban is, áldd meg munkáinkat, tanulásunkat, kinek-kinek családi életét a közösségben, munkahelyen vagy otthon. Eléd visszük betegeinket: kérünk, adj nekik gyógyulást, vigasztald azokat, akik az elmúlt héten álltak meg szeretteik ravatala mellett. Kérünk, adj nekik élő reménységet. Kérünk, áldd meg azokat a helyeket, ahol természeti katasztrófák sújtják az embereket, ahol szenvedés van.

Köszönjük, hogy a bűn alá rekesztett világban ott ragyog még a kegyelem, és a kegyelmi idő drága alkalma. Áldj meg minden helyet, ahol az evangélium hirdettetik, áldd meg gyülekezetünket, és minden dolgainkat bírjad, forgassad, kezeink munkáit igazgassad, Urunk.

Kérünk, hallgasd meg mindazokat a könyörgéseket, amelyeket most csendben viszünk eléd.

Ámen.